Ajándék ötletek
bolondok napjára a HappyBontól

Tovább az ajándékokhoz
Ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBontól.

Röviden a bolondok napjáról

Miért is ünnepeljük a bolondokat? És miért pont április 1-jén?
Április elsejét, mint a tréfák ünnepét tartjuk számon, ám kevesen tudnak e nap igazi gyökereiről. Többféle magyarázat is létezik, hogy miként lett április elseje a bolondok napja; egyesek a keltákhoz kötik az eredetét, egyesek pedig a Gergely-naptárhoz.

Lássuk az utóbbit:
Utazzunk vissza az időben 400-500 évet, és az úti cél legyen Franciaország! A régi francia naptár szerint ugyanis az év április 1-jén kezdődött, és ekkortájt szokás volt az ismerősök, barátok ajándékokkal való meglepése. IX. Károly francia uralkodó azonban 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy – a Gergely-naptár bevezetése szerint – az évnek január 1-jével kell kezdődnie, így az ajándékozások is három hónappal korábbra tolódtak, de az áprilisi évkezdet képe még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Emiatt áprilisban is megajándékozták egymást az ismerősök, ám a meglepetések átformálódtak; az értékes meglepik helyett inkább tréfákat küldtek egymásnak, amiből kialakult az a szokás, hogy a „hamis” évkezdetet az emberek viccelődéssel, a másik megtréfálásával köszöntötték.

Kik az április bolondjai?
A népszokás szerint április bolondja az, akit április 1-jén tréfásan rászednek, más szóval; akivel a bolondját járatják, hogy aztán utána jól kinevethessék.
Márpedig a mókára és a nevetésre minden embernek szüksége van. Hogy minél több ember arcára mosolyt csalj április elsején, üdvözöld ismerőseidet a HappyBon képeslapjaival és tedd vidámmá napjukat!

Bolondok napi ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBon ajánlásával

Ajándék ötlet  G.I. Joe  V1 Snake Eyes  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet G.I. Joe V1 Snake Eyes baba, bábu

Ajándék ötlet G.I. Joe V1 Snake Eyes baba, bábu csak 5790 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  G.I. Joe  The Baroness  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet G.I. Joe The Baroness baba, bábu

Ajándék ötlet G.I. Joe The Baroness baba, bábu csak 5810 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  G.I. Joe  Scarlett  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet G.I. Joe Scarlett baba, bábu

Ajándék ötlet G.I. Joe Scarlett baba, bábu csak 5810 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet   Ad Icons: McDonald's  Hamburglar  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Ad Icons: McDonald's Hamburglar baba, bábu

Ajándék ötlet Ad Icons: McDonald's Hamburglar baba, bábu csak 5810 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  WW 80th  Wonder Woman (The Contest)  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet WW 80th Wonder Woman (The Contest) baba, bábu

Ajándék ötlet WW 80th Wonder Woman (The Contest) baba, bábu csak 5990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Space Jam 2  Daffy Duck

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Space Jam 2 Daffy Duck

Ajándék ötlet Space Jam 2 Daffy Duck csak 5990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  My Hero Academia  Present Mic  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet My Hero Academia Present Mic baba, bábu

Ajándék ötlet My Hero Academia Present Mic baba, bábu csak 5690 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Luca – Alberto (Human)  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Luca – Alberto (Human) baba, bábu

Ajándék ötlet Luca – Alberto (Human) baba, bábu csak 6690 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  40 Y.O. Virgin  Andy Waxed  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet 40 Y.O. Virgin Andy Waxed baba, bábu

Ajándék ötlet 40 Y.O. Virgin Andy Waxed baba, bábu csak 5490 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  40 Y.O. Virgin  Andy holding Oscar  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet 40 Y.O. Virgin Andy holding Oscar baba, bábu

Ajándék ötlet 40 Y.O. Virgin Andy holding Oscar baba, bábu csak 5490 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Space Jam 2  White Mamba

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Space Jam 2 White Mamba

Ajándék ötlet Space Jam 2 White Mamba csak 4990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Mortal Kombat  Sonya Blade  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Mortal Kombat Sonya Blade baba, bábu

Ajándék ötlet Mortal Kombat Sonya Blade baba, bábu csak 5775 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Mortal Kombat  Cole Young  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Mortal Kombat Cole Young baba, bábu

Ajándék ötlet Mortal Kombat Cole Young baba, bábu csak 5775 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Pinocchio  Blue Fairy Glitter  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Pinocchio Blue Fairy Glitter baba, bábu

Ajándék ötlet Pinocchio Blue Fairy Glitter baba, bábu csak 5775 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Star Wars  EP9  Rey Light Sabers  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Star Wars EP9 Rey Light Sabers baba, bábu

Ajándék ötlet Star Wars EP9 Rey Light Sabers baba, bábu csak 5775 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  WandaVision – Monica Rambeau  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet WandaVision – Monica Rambeau baba, bábu

Ajándék ötlet WandaVision – Monica Rambeau baba, bábu csak 4990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  WandaVision – Agatha Harkness  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet WandaVision – Agatha Harkness baba, bábu

Ajándék ötlet WandaVision – Agatha Harkness baba, bábu csak 5990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet   Marvel  The Falcon & Winter Soldier  US Agent  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Marvel The Falcon & Winter Soldier US Agent baba, bábu

Ajándék ötlet Marvel The Falcon & Winter Soldier US Agent baba, bábu csak 6290 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  The Falcon & Winter Soldier  Falcon (Flying Pose)  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet The Falcon & Winter Soldier Falcon (Flying Pose) baba, bábu

Ajándék ötlet The Falcon & Winter Soldier Falcon (Flying Pose) baba, bábu csak 5990 Ft

Megnéz
Ajándék ötlet  Infinity Warps  Soldier Supreme  baba, bábu

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Infinity Warps Soldier Supreme baba, bábu

Ajándék ötlet Infinity Warps Soldier Supreme baba, bábu csak 5775 Ft

Megnéz