Ajándék ötletek
bolondok napjára a HappyBontól
Tovább az ajándékokhoz

Röviden a bolondok napjáról
Április elsejét, mint a tréfák ünnepét tartjuk számon, ám kevesen tudnak e nap igazi gyökereiről. Többféle magyarázat is létezik, hogy miként lett április elseje a bolondok napja; egyesek a keltákhoz kötik az eredetét, egyesek pedig a Gergely-naptárhoz.
Lássuk az utóbbit:
Utazzunk vissza az időben 400-500 évet, és az úti cél legyen Franciaország! A régi francia naptár szerint ugyanis az év április 1-jén kezdődött, és ekkortájt szokás volt az ismerősök, barátok ajándékokkal való meglepése. IX. Károly francia uralkodó azonban 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy – a Gergely-naptár bevezetése szerint – az évnek január 1-jével kell kezdődnie, így az ajándékozások is három hónappal korábbra tolódtak, de az áprilisi évkezdet képe még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Emiatt áprilisban is megajándékozták egymást az ismerősök, ám a meglepetések átformálódtak; az értékes meglepik helyett inkább tréfákat küldtek egymásnak, amiből kialakult az a szokás, hogy a „hamis” évkezdetet az emberek viccelődéssel, a másik megtréfálásával köszöntötték.
Kik az április bolondjai?
A népszokás szerint április bolondja az, akit április 1-jén tréfásan rászednek, más szóval; akivel a bolondját járatják, hogy aztán utána jól kinevethessék.
Márpedig a mókára és a nevetésre minden embernek szüksége van. Hogy minél több ember arcára mosolyt csalj április elsején, üdvözöld ismerőseidet a HappyBon képeslapjaival és tedd vidámmá napjukat!
Bolondok napi ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBon ajánlásával

Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Stranger Things Mike baba, bábu
Ajándék ötlet Stranger Things Mike baba, bábu csak 5990 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Harry Potter Quidditch
Ajándék ötlet Harry Potter Quidditch csak 10390 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet XMen 20th Jean Grey baba, bábu
Ajándék ötlet XMen 20th Jean Grey baba, bábu csak 5880 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Mecha Kaiju baba, bábu
Ajándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Mecha Kaiju baba, bábu csak 5840 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Overwatch S5 Brigitte baba, bábu
Ajándék ötlet Overwatch S5 Brigitte baba, bábu csak 6390 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Overwatch Baptiste baba, bábu
Ajándék ötlet Overwatch Baptiste baba, bábu csak 5490 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Heroes: DC Holiday Superman Sweater baba, bábu
Ajándék ötlet Heroes: DC Holiday Superman Sweater baba, bábu csak 5490 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Heroes: DC Holiday Rudolph Flash baba, bábu
Ajándék ötlet Heroes: DC Holiday Rudolph Flash baba, bábu csak 5490 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Disney Archives Sorcerer Mickey baba, bábu
Ajándék ötlet Disney Archives Sorcerer Mickey baba, bábu csak 5900 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Disney Archives Beanstalk Mickey baba, bábu
Ajándék ötlet Disney Archives Beanstalk Mickey baba, bábu csak 5900 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Star Wars: Mandalorian Moff Gideon baba, bábu
Ajándék ötlet Star Wars: Mandalorian Moff Gideon baba, bábu csak 6850 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Disney The Lion King Simba baba, bábu
Ajándék ötlet Disney The Lion King Simba baba, bábu csak 6455 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Arsenal Héctor Bellerín baba, bábu
Ajándék ötlet Arsenal Héctor Bellerín baba, bábu csak 5935 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Frozen 2 Anna kulcstartó baba, bábu
Ajándék ötlet Frozen 2 Anna kulcstartó baba, bábu csak 3490 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Star Wars Rise of Skywalker C3PO (Red Eyes) (MT) baba, bábu
Ajándék ötlet Star Wars Rise of Skywalker C3PO (Red Eyes) (MT) baba, bábu csak 6700 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet History Benjamin Franklin baba, bábu
Ajándék ötlet History Benjamin Franklin baba, bábu csak 5840 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Birds of Prey Harley Quinn (Black Mask Club) baba, bábu
Ajándék ötlet Birds of Prey Harley Quinn (Black Mask Club) baba, bábu csak 7990 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Harry Potter Harry Invisibility Cloak baba, bábu
Ajándék ötlet Harry Potter Harry Invisibility Cloak baba, bábu csak 7605 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Frozen 2 Young Anna baba, bábu
Ajándék ötlet Frozen 2 Young Anna baba, bábu csak 5490 Ft
Megnéz
Bolondok napi ajándék - Ajándék ötlet Avengers Game Taskmaster baba, bábu
Ajándék ötlet Avengers Game Taskmaster baba, bábu csak 4690 Ft
Megnéz