Meglepetés Ajándék ötletek
keresztelőre HappyBontól!
Tovább a keresztelői ajándékokhoz
Röviden a keresztelőről
A keresztség egy olyan szertartás, melyet több vallásban is gyakorolnak; a keresztényeknél az esemény egyben azt is jelenti, hogy a megkeresztelt személy egyúttal az egyház tagjává is válik. Egyes források a víz általi megtisztulást az özönvíz erkölcsi értelmezéséhez hasonlítják, a proféták, mint a bűntöktől való megtisztítás eszközeként szóltak a víz erejéről.
Ki lehet keresztszülő?
A mai gyakorlatnak megfelelően az egyház azt kéri, hogy olyasvalakit válasszanak a gyermek szülei keresztszülői szerepre, aki(k közül legalább az egyikük) gyakorolja a hitét, ha van párja, akkor rendezett párkapcsolatban él és így – a keresztségben tett fogadalmának megfelelően az újszülött szüleinek, valamint a kisgyermeknek is a segítségére lehet a későbbiekben vallási és az élet egyéb területén is.
A keresztszülői titulus azonban – sokak gyakorlatával ellentétben – nem csupán azt foglalja magában, hogy születésnapján, névnapján, karácsonykor és ballagásakor ajándékokkal köszönti fel a keresztgyermeket. Ennél talán sokkal fontosabb a felelősségvállalás a tisztségért, amelyet a gyermek keresztelésekor tett a keresztszülő. Segíteni a gyermeket a lelki fejlődésében – függetlenül attól, hogy ki mennyire vallásos – és támogatni élete későbbi szakaszaiban is.
Ajándékok, ajándék ötletek keresztelőre a HappyBon ajánlásával
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Advent 13 ablakos Spooky Countdown Horror filmes kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent 13 ablakos Spooky Countdown Horror filmes kalendárium - 17990 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Rocks Ja Rule #384 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Rocks Ja Rule #384 szobor, modell, miniatúra - 6590 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Hermione with Feather szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Hermione with Feather szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium - 13890 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024
Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024 - 27990 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra - 6190 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Robocop Robotzsaru szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Robocop Robotzsaru szobor, modell, miniatúra - 6705 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Cheshire Cat szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Cheshire Cat szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Beast szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Beast szobor, modell, miniatúra - 5790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Pongo szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Disney Stitch as Pongo szobor, modell, miniatúra - 5790 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Football FC Barcelona Xavi szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Football FC Barcelona Xavi szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Meglepetés keresztelőre - Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Nobunaga szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Nobunaga szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra