Valentin napi, meglepetések
ajándék ötletek a HappyBontól!
Tovább a valentin napi ajándékokhoz
Röviden a Valentin napról
Szent Bálint napján, február 14-én tartják az angolszász országokban a Valentine’s Day ünnepét, amely a XX. század második felét követően a világ többi országaiban is elterjedt, Magyarországon főként a ’90-es évektől kezdődően vált ismertté. A Valentin-nap manapság arról szól, hogy a szerelmesek megajándékozzák egymást valamilyen aprósággal (kivételt képez ez alól például Finnország, ahol főként a barátok üdvözlik egymást ezen a napon levelezőlapokon).
Szent Bálint egyébként többek között a jegyesek védőszentje. A jegyeseken túl a fiatal házasok, az epilepsziások, sőt a hasfájósok védőszentje is egyben – írja a Wikipédia. A Bálint-napi szokások eredetét többek azzal magyarázzák, hogy Szent Bálintot, Terni püspökét mielőtt keresztény meggyőződése miatt II. Claudius császár idején kivégezték, hite erejével börtönőre vak leányának visszaadta a látását, majd február 14-ei kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak „a te Bálintod” aláírással.
Egy másik forrás a Valentin-nap legendáját egészen az időszámításunk utáni 3. századra vezeti vissza. A császár akkoriban úgy határozott, hogy a nőtlen férfiak kiválóbb harcosok, mint a családosok, emiatt az uralkodó megtiltotta a házasságkötést. Bálint pap azonban ezt igazságtalannak vélte, emiatt a császár akarata ellenére továbbra is összeadta titokban a párokat. Amikor erre az uralkodó rájött, halálra ítélte Bálintot.
A fentieken túl persze számos más mendemonda létezik Valentin-nap eredetét illetően. Akárhogy is, a legtöbb történet szerint Bálint alakja egy hősies és romantikus figurát sejtet. Ennek okán pedig Valentin a középkori Franciaországban, illetve Angliában meglehetősen népszerű szentként tartják. Nem nehéz kitalálni, Angliából már csak egy kis lépésre volt szükség, és Bálint-kultusza átterjedt Amerikába is, onnan pedig a világ számos egyéb országába, így hozzánk is.
Valentin napi ajándékok, ajándék ötletek valentin napra a HappyBon ajánlásával
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium - 14990 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent 12 ablakos Marvel kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent 12 ablakos Marvel kalendárium - 16990 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Racing Max Verstappen 08 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Racing Max Verstappen 08 szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Sea Kaiju szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Sea Kaiju szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Dumbledore Baby Harry szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Dumbledore Baby Harry szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Disney The Lion King Rafiki Simbával
Meglepetés ájándék ötlet Disney The Lion King Rafiki Simbával - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter: Harry Potter (Yule Ball) szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter: Harry Potter (Yule Ball) szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Lion King Oroszlánkirály Mufasa szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Lion King Oroszlánkirály Mufasa szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024
Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024 - 28990 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Jon Bon Jovi 1980 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Jon Bon Jovi 1980 szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Wednesday Addams szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Wednesday Addams szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Valentin napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra