Húsvéti meglepetés
ajándék ötletek a HappyBontól!
Tovább a húsvéti ajándékokhoz
Röviden a húsvétról
A húsvét a tavasz beköszöntének és egyben a keresztény hívőknek egyik legfontosabb ünnepe, hitük szerint ugyanis ekkor támadt fel Jézus. A nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, az oltáriszentség alapításának ünnepe. Nagypénteken feszítették keresztre Jézust, ehhez a naphoz a néphagyomány sok babonát társít, például ilyenkor nem szabadott állattartással, földműveléssel kapcsolatos teendőket végezni. Anno az emberek a víznek, mint ősi pogány tisztulás szimbólumának mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ekkor napfelkelte előtt friss patakvízzel kellett mosakodniuk, ez védte őket a betegségek ellen.
Nagyszombaton ér véget a 40 napos böjt, több helyen feltámadási körmenetet is tartanak ilyenkor. Húsvét vasárnapján ünneplik a keresztények Jézus feltámadását, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy ennek ünneplése a 8. század körül vált elterjedtebbé.
A húsvét hétfőt talán senkinek sem kell részletezni; ez a locsolkodás napja, erről a szokásról pedig már a 17. században is készültek írásos feljegyzések.
De miből lett a húsvéti nyuszi?
Elvégre, mint tudjuk, nem a nyuszik tojják a tojásokat… Egyes történetek szerint Németországban történt a csalafintaság, ugyanis több helyen gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve pedig Haselhuhn, rövidebben pedig Hasel. A nyúl pedig németül: Hase.
Akár így történt, akár nem, egy csokinyuszinak és egy kedves ajándéknak mindenki biztosan örül húsvétkor.
Húsvéti ajándékok, ajándék ötletek húsvétra a HappyBon ajánlásával
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent Bitty Disney hercegnők kalendárium - 14990 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent 12 ablakos Marvel kalendárium
Meglepetés ájándék ötlet Advent 12 ablakos Marvel kalendárium - 16990 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Virgil Van Dijk szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Racing Max Verstappen 08 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Racing Max Verstappen 08 szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Sea Kaiju szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty / Kaiju Sea Kaiju szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Ron Puking Slugs Bucket szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Dumbledore Baby Harry szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Dumbledore Baby Harry szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Disney The Lion King Rafiki Simbával
Meglepetés ájándék ötlet Disney The Lion King Rafiki Simbával - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Artists: Leonardo DaVinci szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Avengers Endgame Tony Stark szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Scorpion szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat Liu Kang szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Mortal Kombat SubZero szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Avengers Infinity War Iron Spider Pókember szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter: Harry Potter (Yule Ball) szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter: Harry Potter (Yule Ball) szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Max Venom Miles Morales szobor, modell, miniatúra - 6980 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Lion King Oroszlánkirály Mufasa szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Lion King Oroszlánkirály Mufasa szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024
Meglepetés ájándék ötlet Advent Calendar Kalendárium Hasbro 2024 - 28990 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Sanrio Hello Kitty KBS szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses Slash szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Guns N Roses AXL Rose szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Jon Bon Jovi 1980 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Jon Bon Jovi 1980 szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Cher 1974 Met Gala szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Wednesday Addams szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Wednesday Addams szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Town The Addams Family Gomez Addams szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Wolverine 50th Anniversary Wolverine Classic Suit szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Friends Jóbarátok Monica Geller szobor, modell, miniatúra - 7190 Ft
Tovább a vásárlásra
Húsvéti meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Star Wars 01 Darth Vader szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra