Ajándék ötletek, meglepetés
bolondok napjára a HappyBontól

Tovább az ajándékokhoz
Ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBontól.

Röviden a bolondok napjáról

Miért is ünnepeljük a bolondokat? És miért pont április 1-jén?
Április elsejét, mint a tréfák ünnepét tartjuk számon, ám kevesen tudnak e nap igazi gyökereiről. Többféle magyarázat is létezik, hogy miként lett április elseje a bolondok napja; egyesek a keltákhoz kötik az eredetét, egyesek pedig a Gergely-naptárhoz.

Lássuk az utóbbit:
Utazzunk vissza az időben 400-500 évet, és az úti cél legyen Franciaország! A régi francia naptár szerint ugyanis az év április 1-jén kezdődött, és ekkortájt szokás volt az ismerősök, barátok ajándékokkal való meglepése. IX. Károly francia uralkodó azonban 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy – a Gergely-naptár bevezetése szerint – az évnek január 1-jével kell kezdődnie, így az ajándékozások is három hónappal korábbra tolódtak, de az áprilisi évkezdet képe még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Emiatt áprilisban is megajándékozták egymást az ismerősök, ám a meglepetések átformálódtak; az értékes meglepik helyett inkább tréfákat küldtek egymásnak, amiből kialakult az a szokás, hogy a „hamis” évkezdetet az emberek viccelődéssel, a másik megtréfálásával köszöntötték.

Kik az április bolondjai?
A népszokás szerint április bolondja az, akit április 1-jén tréfásan rászednek, más szóval; akivel a bolondját járatják, hogy aztán utána jól kinevethessék.
Márpedig a mókára és a nevetésre minden embernek szüksége van. Hogy minél több ember arcára mosolyt csalj április elsején, üdvözöld ismerőseidet a HappyBon képeslapjaival és tedd vidámmá napjukat!

Bolondok napi ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBon ajánlásával

Meglepetés ájándék ötlet  The Matrix 4  Trinity  szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet The Matrix 4 Trinity szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet The Matrix 4 Trinity szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  The Matrix 4  Morpheus  szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet The Matrix 4 Morpheus szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet The Matrix 4 Morpheus szobor, modell, miniatúra - 4190 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Simpsons  Marjora Marge   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Marjora Marge szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Marjora Marge szobor, modell, miniatúra - 4990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Simpsons  Lisandra Lisa   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Lisandra Lisa szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Lisandra Lisa szobor, modell, miniatúra - 4990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Simpsons  Emperor Montimus   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Emperor Montimus szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Emperor Montimus szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Simpsons  Bartigula Bart   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Bartigula Bart szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Simpsons Bartigula Bart szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Animation Dexter's Lab  Dee Dee   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Animation Dexter's Lab Dee Dee szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Animation Dexter's Lab Dee Dee szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Animation Cow & Chicken Superhero Cow   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Animation Cow & Chicken Superhero Cow szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Animation Cow & Chicken Superhero Cow szobor, modell, miniatúra - 6390 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Holiday  Micimiackó Tigris Tigger   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Holiday Micimiackó Tigris Tigger szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Holiday Micimiackó Tigris Tigger szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Movies Harry Potter  Voldemort  szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Movies Harry Potter Voldemort szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Movies Harry Potter Voldemort szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Games Assassins Creed  Ojeda   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Assassins Creed Ojeda szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Games Assassins Creed Ojeda szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Games Assassins Creed  Callum Lynch   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Assassins Creed Callum Lynch szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Games Assassins Creed Callum Lynch szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Movies Suicide Squad  Rick Flag   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Movies Suicide Squad Rick Flag szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Movies Suicide Squad Rick Flag szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Heroes Batman vs Superman  Superman Soldier Action    szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes Batman vs Superman Superman Soldier Action szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes Batman vs Superman Superman Soldier Action szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Marvel Guardians of the Galaxy Vol. 2  Taserface   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Guardians of the Galaxy Vol. 2 Taserface szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Marvel Guardians of the Galaxy Vol. 2 Taserface szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Marvel Dr. Strange Karl Mordo   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Dr. Strange Karl Mordo szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Marvel Dr. Strange Karl Mordo szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet   Heroes PWP Youthtrust  Yara Flor   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes PWP Youthtrust Yara Flor szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes PWP Youthtrust Yara Flor szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet   Heroes BC Awareness  Bombshell Supergirl   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes BC Awareness Bombshell Supergirl szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes BC Awareness Bombshell Supergirl szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Szellemirtok  Ghostbusters Afterlife  Mr. Gooberson   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Szellemirtok Ghostbusters Afterlife Mr. Gooberson szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Szellemirtok Ghostbusters Afterlife Mr. Gooberson szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Szellemirtok  Ghostbusters Afterlife  Lucky   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Szellemirtok Ghostbusters Afterlife Lucky szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Szellemirtok Ghostbusters Afterlife Lucky szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Holiday  Daisy Duck   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Holiday Daisy Duck szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Holiday Daisy Duck szobor, modell, miniatúra - 4390 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Heroes Black Lightning  Tobias Whale   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Tobias Whale szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Tobias Whale szobor, modell, miniatúra - 4990 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Heroes Black Lightning  Thunder   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Thunder szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Thunder szobor, modell, miniatúra - 4390 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Heroes Black Lightning  Lightning   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Lightning szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Lightning szobor, modell, miniatúra - 4390 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  Heroes Black Lightning  Black Lightning   szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Black Lightning szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet Heroes Black Lightning Black Lightning szobor, modell, miniatúra - 4390 Ft

Tovább a vásárlásra
Meglepetés ájándék ötlet  The Mandalorian  The Mandalorian  szobor, modell, miniatúra

Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet The Mandalorian The Mandalorian szobor, modell, miniatúra

Meglepetés ájándék ötlet The Mandalorian The Mandalorian szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft

Tovább a vásárlásra