Mikulás, Miklós napi meglepetések,
ajándék ötletek a HappyBontól!
Tovább a mikulás napi ajándékokhoz
Röviden a Mikulásról
December 6-án emlékezik meg a katolikus egyház Szent Miklós püspökről, a karácsony előhírnökéről, aki az írások szerint egy valós történelmi személy volt. A bőkezűségéről ismert Szent Miklós Krisztus utáni 200-as években született a kis-ázsiai Anatóliában egy gazdag család gyermekeként. Több mint fél évszázados püspöki tevékenysége alatt szeretetéért, gyermekekkel való törődése miatt az emberek annyira megszerették, hogy vezetőjükként is tekintettek rá. Jótékony tetteiről több legenda is fennmaradt, melyek közül az egyik leghíresebb a „mürai” történet, amikor is egy szegény ember hozomány híján nem tudta három leányát férjhez adni. A püspök tudomást szerzett az apa gondjairól, ám szerénysége miatt nem nyíltan, csupán az éjszaka leple alatt adományozta meg a családfőt. Éjjel három erszényt dobott be az apának, így a három leány megmenekült attól, hogy örömlányként adják el őket.
Miklós-nap ünnepe egybemosódott a karácsonyi ünnepkörrel, így alakult ki a Mikulás-kultusz is. Ezen felül számos ország kultúrájában jelen van a hosszú, piros köntösben járó fehér szakállú jótékony alak, aki édességet hoz a jó gyermekek csizmáiba.
És egy kis magyar vonatkozás: a történelmi Magyarországon több mint félszáz települést neveztek el róla, úgymint Fertőszentmiklóst, Lipótszentmiklóst, és Szamosszentmiklóst.
Mikulás, Miklós napi ajándékok, ajándék ötletek Mikulásra a HappyBon ajánlásával
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Star Wars Concept R2D2 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Star Wars Concept R2D2 szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Rocks Britney Spears Stewardess szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Rocks Britney Spears Stewardess szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Thor szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Thor szobor, modell, miniatúra - 5690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Dr. Strange szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Dr. Strange szobor, modell, miniatúra - 5690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Captain Marvel szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Captain Marvel szobor, modell, miniatúra - 5790 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Captain America szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Mech Captain America szobor, modell, miniatúra - 5790 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Naruto Orochimaru szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Naruto Orochimaru szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Hermione Granger szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Harry Potter Hermione Granger szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Alisson Becker szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Alisson Becker szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet NBA Bulls Michael Jordan szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet NBA Bulls Michael Jordan szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet NBA Legends Gary Payton Sonics Home szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet NBA Legends Gary Payton Sonics Home szobor, modell, miniatúra - 5980 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales S.T.R.I.K.E. Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales S.T.R.I.K.E. Suit szobor, modell, miniatúra - 7590 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales Crimson Cowl Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales Crimson Cowl Suit szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales Advanced Tech Suit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Games Miles Morales Advanced Tech Suit szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Zombies MODOK szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Zombies MODOK szobor, modell, miniatúra - 5690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Zombies Gambit szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Zombies Gambit szobor, modell, miniatúra - 5490 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Deadpool 30th L.A.R.P. Deadpool szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Deadpool 30th L.A.R.P. Deadpool szobor, modell, miniatúra - 6390 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Rides Deadpool Deadpool & Scooter szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Rides Deadpool Deadpool & Scooter szobor, modell, miniatúra - 7290 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Animation Naruto Pain szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Animation Naruto Pain szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Animation Naruto Naruto Six Path Sage szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Animation Naruto Naruto Six Path Sage szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Pinocchio Street Jiminy szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Pinocchio Street Jiminy szobor, modell, miniatúra - 6410 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Pinocchio Geppetto accordion szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Pinocchio Geppetto accordion szobor, modell, miniatúra - 6410 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Imperial Palace Batman szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Imperial Palace Batman szobor, modell, miniatúra - 6290 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Star Wars Concept Alternate Vader szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Star Wars Concept Alternate Vader szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Stranger Things Eleven with Eggos Chase szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Stranger Things Eleven with Eggos Chase szobor, modell, miniatúra - 8990 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Stranger Things Eleven with Eggos szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Stranger Things Eleven with Eggos szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet McDonalds Rockstar Nugget szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet McDonalds Rockstar Nugget szobor, modell, miniatúra - 5490 Ft
Tovább a vásárlásra
Mikulás napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet McDonalds Birdie szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet McDonalds Birdie szobor, modell, miniatúra - 5490 Ft
Tovább a vásárlásra