Ajándék ötletek, meglepetés
bolondok napjára a HappyBontól
Tovább az ajándékokhoz
Röviden a bolondok napjáról
Április elsejét, mint a tréfák ünnepét tartjuk számon, ám kevesen tudnak e nap igazi gyökereiről. Többféle magyarázat is létezik, hogy miként lett április elseje a bolondok napja; egyesek a keltákhoz kötik az eredetét, egyesek pedig a Gergely-naptárhoz.
Lássuk az utóbbit:
Utazzunk vissza az időben 400-500 évet, és az úti cél legyen Franciaország! A régi francia naptár szerint ugyanis az év április 1-jén kezdődött, és ekkortájt szokás volt az ismerősök, barátok ajándékokkal való meglepése. IX. Károly francia uralkodó azonban 1564-ben azt a rendeletet hozta, hogy – a Gergely-naptár bevezetése szerint – az évnek január 1-jével kell kezdődnie, így az ajándékozások is három hónappal korábbra tolódtak, de az áprilisi évkezdet képe még sokáig kísértett az emberek emlékezetében. Emiatt áprilisban is megajándékozták egymást az ismerősök, ám a meglepetések átformálódtak; az értékes meglepik helyett inkább tréfákat küldtek egymásnak, amiből kialakult az a szokás, hogy a „hamis” évkezdetet az emberek viccelődéssel, a másik megtréfálásával köszöntötték.
Kik az április bolondjai?
A népszokás szerint április bolondja az, akit április 1-jén tréfásan rászednek, más szóval; akivel a bolondját járatják, hogy aztán utána jól kinevethessék.
Márpedig a mókára és a nevetésre minden embernek szüksége van. Hogy minél több ember arcára mosolyt csalj április elsején, üdvözöld ismerőseidet a HappyBon képeslapjaival és tedd vidámmá napjukat!
Bolondok napi ajándékok, ajándék ötletek bolondok napjára a HappyBon ajánlásával
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Machi szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Machi szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Feitan szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Feitan szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Pakunoda szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Pakunoda szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Shizuku szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Hunter x Hunter Shizuku szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Ben szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Ben szobor, modell, miniatúra - 5290 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Baby Pogo szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Baby Pogo szobor, modell, miniatúra - 5490 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Allison szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Umbrella Academy Allison szobor, modell, miniatúra - 5490 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Daki szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Daki szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Aoi Kanzaki szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Aoi Kanzaki szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Yahaba szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Yahaba szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Tamayo szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Tamayo szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Susamaru szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Susamaru szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Genya Shinazugama szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Genya Shinazugama szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Makomo szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Demon Slayer Kimetsu no Yaiba Makomo szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Games Pokemon Oshawott(EMEA) szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Games Pokemon Oshawott(EMEA) szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Michael Jackson 383 szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Michael Jackson 383 szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Michael Jackson Superbowl Superbowl szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Michael Jackson Superbowl Superbowl szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Max Verstappen szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Formula 1 Max Verstappen szobor, modell, miniatúra - 7690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet IT Chapter 2 Pennywise with Balloon szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet IT Chapter 2 Pennywise with Balloon szobor, modell, miniatúra - 6690 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Trading Cards NBA Zion Williamson es szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Trading Cards NBA Zion Williamson es szobor, modell, miniatúra - 7490 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel I am Groot Groot with Grunds szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel I am Groot Groot with Grunds szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel I am Groot Groot in Onesie szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel I am Groot Groot in Onesie szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Sleepover szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Sleepover szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Heavy Metal szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Heavy Metal szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Lederhosen szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Lederhosen szobor, modell, miniatúra - 5990 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Tourist szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Marvel Deadpool Tourist szobor, modell, miniatúra - 6770 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Darwin Nuñez szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Darwin Nuñez szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra
Bolondok napi meglepetés - Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Luis Diaz szobor, modell, miniatúra
Meglepetés ájándék ötlet Liverpool Luis Diaz szobor, modell, miniatúra - 6790 Ft
Tovább a vásárlásra